Iratkozzon fel hírlevelünkre

Demeniv Mihály harmonikaművész koncertje

Date: 03 May 2018, 7PM

A Fiatal Magyar Tehetségek programsorozat következő eseménye alkalmával Demeniv Mihály, harmonikaművész, mutatja meg tehetségét.

demeniv slide

Demeniv Mihály

A harmonika hangja születése óta elválaszthatatlan része Demeniv Mihály életének. Szüleitől – akik maguk is harmonikaművészek és -tanárok – négyévesen kapta meg első, egyoktávos hangszerét. Nyolcévesen nyerte első nemzetközi versenyét Ungváron, azóta számos hazai verseny mellett többek között Olaszországban (2009-ben a „Citta di Castelfidardo”, 2013-ban a „Citta di Lanciano” Nemzetközi Harmonikaversenyen), Szlovákiában (2010-ben és 2011-ben a „Coupe Jeunesse” megmérettetésen) és Bosznia-Hercegovinában (2013-ban az „Akordeon Art” Nemzetközi Harmonikaversenyen) ért el helyezéseket. Demeniv Mihályt a nagyközönség 2014-ben a közmédia Virtuózok című tehetségkutató műsorának döntőseként és különdíjasaként ismerhette meg, amelynek köszönhetően ezrek számára válhatott a harmonika zenéje elementáris élménnyé. Hihetetlenül széles repertoárját a hangszer iránti elkötelezettsége és mérhetetlen szeretete fogja össze: Bach művei jelentik számára a Bibliát, virtuózan játszik Lisztet, szenvedélyesen interpretálja olyan latin szerzők zenéjét, mint Albéniz vagy Piazzolla, és mindig talál magának új kihívásokat a kortárs zene és a jazz területén is. Többször állt már színpadra szimfonikus zenekarok szólistájaként, az olyan nagy koncerttermekben való fellépések mellett, mint a Zeneakadémia Nagyterme vagy a Los Angeles-i Disney Concert Hall, ugyanannyira fontos számára, hogy olyan közönséghez is eljusson, akik talán soha nem hallottak még korábban az övéhez hasonló zenét. 

 

Regisztráció: ITT

ESEMÉNYNAPTÁR


2018
21
Március
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
április
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
Május
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

ápr. 24.
- ápr. 24.
Balatonszárszó - zenés József Attila est
Balassi Intézet, Brüsszel 1000, Treurenberg10.
máj. 02.
- máj. 02.
Egy nő fogságban - filmvetítés
Rue Archimede 17, 1000 Brussels
máj. 03.
- máj. 03.
Demeniv Mihály harmonikaművész koncertje
Balassi Institute, 10 Treurenberg, 1000 Brussels
máj. 04.
- máj. 13.
Iubilate és Cantate
Watou
máj. 24.
- máj. 24.
Balassi Jazz Klub Winand Gáborral
Balassi Institue, Treurenberg 10, 1000 Brussels
jún. 05.
- jún. 05.
Karasszon Eszter koncertje
Balassi Institute, 10 Treurenberg, 1000 Brussels
jún. 12.
- szept. 07.
"Megszínesített Napfény" - Róth Miksa kiállítása
Balassi Institute, 10 Treurenberg, 1000 Brussels

ESEMÉNYEK

Galerie le Minotaure | 2, rue des Beaux-Arts 75006 Paris
2018. ápr. 21. - jún. 18.
Kiállítás a berlini Sturm Galéria művészeiből – 1913-1932

Hirdetések