Iratkozzon fel hírlevelünkre

Sebő Ferenc Trió a Cinéma Nova-ban

2019-06-16 21:00       -       2019-06-16 23:00

sebőegyüttes

Időpont: 2019. Június 16. 19:00

Sebő Ferenc a magyar népzene megújulásának kiemelkedő alakja az 1960-as évek végétől kezdve egészen napjainkig. Legfőképpen saját zenekara, a Sebő Együttes által lett ismert előadóművész, melynek dalait a magyar kiadót követően egy amerikai kiadó is megjelentette. A Muzsikás és Kolinda zenekar oldalán az együttes bemutathatta a magyar repertoárt a világ minden tájáról érkező közönségnek, nem csak hatalmas lelkesedéssel, de az 1970-es években igencsak aktuális megközelítéssel is játszva. Sebő Ferenc emellett számos filmben szerepelt, melyek közül kettő bemutatásra kerül a Nova keretein belül. Ezen felül énekesként és zenegyűjtőként is tevékenykedett, illetve fontos szerepet játszott a tekerőlant újrafelfedezésében, melynek köszönhetően megismerhette Claude Flagel-t. Magyarországi munkássága kevésbé volt széleskörű, mint például Franciaországban, Angliában vagy Belgiumban, hiszen a legtöbb magyar hagyományt még aktívan ápolták, annak ellenére, hogy azok radikális változáson estek át a kommunizmus, a kollektivizmus és a „nemzet” szó újrafogalmazódása révén. A Magyar Kulturális Intézettel való együttműködésnek köszönhetően kivételes alkalmunk nyílik Sebő Ferenc brüsszeli fogadására. A művész nem csak a két vetített filmről beszél majd, hanem egy Belgiumban igencsak ritkának számító koncertet is ad Perger László és Barvich Iván közreműködésével (fuvola, tambura, tekerőlant és gitár).

Jegyvásárlás: a helyszínen, ár: 8€ / 6€

Hely : Cinéma Nova, Rue d'Arenberg 3, 1000 Brüsszel
Sebő Ferenc Trió koncert a Cinéma Nova-ban, a Nova Fesztivál keretében.

Vissza

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
20
Szeptember
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
Október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések