Iratkozzon fel hírlevelünkre

Tóth Csilla Velem mindent lehet

Tóth Csilla

Tóth Csilla költő, kritikus, szerkesztő, irodalmi rendezvényszervező. Három kislány - nagylány édesanyja. Tíz éve él Brüsszelben, itt kezdett el rendszeresen írni, illetve publikálni.

Első verseskötete Velem mindent lehet címmel 2019-ben jelent meg a Parnasszus Kiadó gondozásában.

De korábban versei jelentek meg többek között az Alföld, a Parnasszus, Irodalmi Jelen folyóiratokban és különböző internetes felületeken, amik közül a Holdkatlan szépirodalmi és művészeti folyóirat a költő szívéhez leginkább közel álló.

2017-18-ban a dokk.hu irodalmi portál szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Recenziókat ír az Irodalmi Jelennek, illetve meséket a Petőfi Irodalmi Múzeum néhány korábbi gyerekfoglalkozásához.

2019 óta KultKaland’or név alatt irodalmi, kulturális témájú esteket szervez Brüsszelben. Ezeken az esteken egyrészt Magyarországról érkező írókkal-költőkkel találkozhatnak a vendégek, másrészt, szűkebb körben filmekről, versekről beszélgetnek rendszeresen. 

A Balassi Intézetnek készített videójában, a Velem mindent lehet című kötetében található versekből válogat és olvas fel. Bár eredetileg nem volt szempont, hogy a kiválasztott versek a mostani időkkel összefüggjenek, ám végül felolvasott versek mindegyike kapcsolódik valamilyen módon ezekhez a - zömében otthon töltött - napokhoz, hetekhez.

„De hát, biztosan mindannyian tapasztaltuk már, hogy egy-egy véletlenszerűen felütött könyv milyen varázslatosnak tűnő módon tud választ adni épp arra a kérdésre, ami foglalkoztat bennünket, rímel arra a helyzetre, amiben éppen vagyunk.

Szívből ajánlom mindenkinek az irodalmat, nem csak mostanában, de általában is. Mert képes arra, hogy elemeljen a hétköznapoktól, miközben ezer szállal kapcsolódik ahhoz.”  - vallja a költő.

Várjuk önöket 2020. május 23. 15 órakor Facebook-oldalunkon. Csatlakozzanak Tóth Csilla költőhöz! 

A felvételeket visszanézhetik az intézet Youtube-csatornáján is.

Kérjük, megtekintéssel, lájkolással támogassák, hogy minél több érdeklődőt elérjen ez a program is.

#hungariancultureathome #maradjotthon #staysafe 

Tóth Csilla verseit itt olvashatják: https://www.facebook.com/tothcsillaversek/?ref=settings

Brüsszelben szervezett kulturális rendezvényeiről itt tájékozódhatnak: https://www.facebook.com/KultKalandOr-622158911604620/?modal=admin_todo_tour

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2020
26
Május
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Június
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

KIEMELT ESEMÉNYEK

máj. 26.
- máj. 26.
Viola Táncegyüttes - Jelentkezés!
GC Het Huys, Rue Egide Van Ophem 46, 1180 Uccle, Belgium
máj. 27.
- jún. 24.
Élőszavas mesemondás Dóczi Ilonával
Facebook
máj. 30.
- máj. 30.
Inotai G. András - Kakukli: Viktor naplója
Facebook

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések